Emmaus Evangélikus Szeretetotthon

Nyíregyháza

- Ismerje meg intézményünket, szemléletünket

Kedves Látogató!

Ön bizonyára kedves hozzátartozója, rokona számára keres egy olyan idősgondozással foglalkozó intézményt, amelyben megbízhat és ahol nyugodt szívvel bízhatja őt az ott dolgozók felügyeletére, gondozására, de az is lehet, hogy saját maga számára keres intézményt hasonló elvárásokkal.

Mindannyian a lehető legjobbat szeretnénk önmagunknak és szeretteinknek, főleg akkor, amikor egy olyan horderejú dologról van szó, mint egy szeretetotthonba történő költözés. Mi pedig igyekszünk az az intézmény lenni, amely ezt biztosítani tudja.

A legmagasabb szintű szakmai kompetenciákkal, együttérző magatartással, türelemmel, valamint intézményünk egyházi jellegénél fogva keresztyén szellemiséggel végezzük az idősellátást, valamint azon belül a mentális- és lelkigondozást azért, hogy az intézményünkbe költöző személyek a nagy változás ellenére otthonukként tudjanak tekinteni új környezetükre.

Testi, lelki és szellemi gondozás

Az intézményünkbe történő költözés egy igen nagy változás új lakóink életében. Egy következő életszakasz kezdete, melyet sok esetben bizony nehezen élnek meg. Idegen emberek között, távol a családtól és a jól megszokott élettértől - a leggyakoribb tényezők, melyek bizonytalanság érzésre adhatnak okot.

A mindennapjaink részét képezik ezek az érzések, melyek tompítása és a felszabadult, örömteli jelenlét elérése éppoly fontos és nélkülözhetetlen feladatunk, mint a testi gondozás.

Büszkén jelenthetjük ki, hogy lakóink szeretnek intézményünkben élni, és az elmúlt hosszú évtizedek tapasztalata alapján azt is elmondhatjuk, hogy komplex munkánkkal sok idős embertársunk életminőségének javulásához, életének meghosszabbításához járulhattunk hozzá. A kezdeti nehéz érzések rövid időn belül csillapodnak, biztonságban, szeretetteljes, baráti közegben találják magukat. 

Intézményünk részlegei

Intézményünkben önellátó és ápolási részleg működik.
Demens betegienket az áplási részlegen belül további elkülönített részlegen, a demens részlegen látjuk el.
Önellátó részleg
Önellátó részleg
Ápolási részleg
Ápolási részleg
Demens részleg
Demens részleg

Intézményünk múltja és jelene

A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségben már az 1930-as évek elején megkezdődött az idősgondozás. Az Eötvös utcában örökségként kapott polgári házban árvák és magukra maradt tanyai idős asszonyok gondozását végezték.

A mai, jogutódként működő Emmaus Evangélikus Szeretetotthon pedig 1993. szeptember 18-án kezdte el tevékenységét, ettől kezdve folyamatosan bővült intézményünk. Az 1,1 hektáros területen parkot létesítettünk, majd az önmagukat ellátni nem tudó idősek számára ápolóházat. A 2004-2005. évben új konyha-étterem és templom is épült, az évek során pedig bővítettük befogadóképességünket, az ápolási részlegen belül pedig külön részleget hoztunk létre a demens ellátottak részére.